Örömmel hívunk benneteket a következő VándorSzentségimádásra, ami november 22-én csütörtök este lesz a Béke téren a Szent László templomban.
Az imaest a 18 órai szentmise után kezdődik.
Program:
18:00 Szentmise
19:00 – 20:30 Szentségimádás (alatta gyónási lehetőség)
Ötödik alkalom:
Időpont: 2026. október 22. (csütörtök) 19:00
Helyszín: Budapest-Angyalföldi Szent László Plébánia (1135 Budapest, Béke tér 1. c)
Házigazda: Béke téri ministránsok
Alkalom szentje: Szent Tarzíciusz
Mi a VándorSzentségimádás?
A VándorSzentségimádás az Ifjúsági Iroda által támogatott programsorozat, amit minden alkalommal egy másik közösség szervez és mutatkozik be az esemény keretében. A zenés Szentségimádás jó lehetőség arra, hogy Istennel időt töltsünk, megismerjünk más közösségeket és az élő Egyház fiatal tagjait és az általuk tisztelt szentjeit. Nevét mozgó jellegéről kapta, valamint arról a szellemiségről, hogy valójában mi is csak vándorok vagyunk ezen a Földön.
Hogy épül fel?
Minden alkalmat az aktuális közösség tölti meg tartalommal úgy mint a zene, valamint a közösség rövid bemutatkozása, többek között egy általuk választott szent lelkületén keresztül.
Van lehetőség Szentgyónásra, imaszándék írásra, és az Úr Jézussal való személyes találkozásra.
Az alkalmakon emlékkártya is gyűjthető. Bátorítunk, hogy menj el az összes alkalomra és gyűjtsd össze az összes kártyát!
Szívesen lennél házigazda?
Ha szeretnéd a közösségeddel megszervezni az egyik
következő VándorSzentségimádást, akkor
a form kitöltésével ezt jelezheted!

